Munkába járás költségtérítése a veszélyhelyzet előtt és alatt

 Összefoglaljuk a munkába járás költségtérítésével összefüggésben – többek között a veszélyhelyzet idején – felmerült egyes kérdésekre vonatkozó legfontosabb tudnivalókat.

A munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítésre a munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítésről szóló 39/2010. (II. 26.) kormányrendelet és a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXXVII. törvény (szja-törvény) 25. § (2) bekezdése tartalmat előírásokat.

A hivatkozott szabályozás lényege, hogy a jövedelem kiszámításánál a munkaviszonyban álló magánszemélynek nem kell figyelembe vennie azt a bevételt, amelyet

a) az utazási bérlettel, az utazási jeggyel történő elszámolás ellenében kötelezően legalább a bérlet/jegy 86 százalékának megfelelő, de legfeljebb az árát meg nem haladó értékben;
b) vagy a munkában töltött napokra a munkahely és a lakó- vagy tartózkodási hely között és/vagy hazautazásra a munkahely és a lakóhely között közforgalmi úton mért oda-vissza távolság figyelembevételével 15 forint/km (kötelezően legalább 9 forint/km) értékben
kap a munkavállaló.

A b) pont szerinti költségtérítés azonban csak abban az esetben fizethető, ha

♦ a munkavállaló lakóhelye vagy tartózkodási helye, valamint a munkavégzés helye között nincs közösségi közlekedés;

♦ a munkavállaló munkarendje miatt nem, vagy csak hosszú várakozással tudja igénybe venni a közösségi közlekedést;

♦ a munkavállaló mozgáskorlátozottsága, illetve a súlyos fogyatékosság minősítésének és felülvizsgálatának, valamint a fogyatékossági támogatás folyósításának szabályairól szóló kormányrendelet szerinti súlyos fogyatékossága miatt nem képes közösségi közlekedési járművet igénybe venni [ideértve azt az esetet is, ha a munkavállaló munkába járását a munka törvénykönyvéről szóló (Mt.) 2012. évi I. törvény 294. § (1) bekezdés b) pontjában felsorolt hozzátartozója biztosítja];

♦ a munkavállalónak bölcsődei ellátást igénybe vevő vagy tíz év alatti, köznevelési intézményben tanuló gyermeke van.

Forrás: www.adozona.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

5 + 1 =