Június 10-től a szociális hozzájárulási adó kedvezménye a korábbi hat hónap helyett már három hónap munkanélküliség után is jár, amely intézkedéssel 30 milliárd forinttal több pénz marad a vállalkozói szektorban – közölte Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.
A munkaerőpiacra lépők után már akkor is jár adókedvezmény, ha a foglalkoztatás kezdő hónapja előtti fél évben valakinek három hónapig nem volt munkája. A vállalkozás összességében 17 százalék közterhet spórol meg. Az így felvett munkavállaló után (a minimálbérig) két éven keresztül se szociális hozzájárulási adót, se szakképzési hozzájárulást nem kell fizetni. A foglalkoztatás harmadik évében is jár a kedvezmény, ami a szociális hozzájárulási adó fele alól mentesíti a munkáltatót.
Javíthat a versenyképességen is
Az adókedvezmény igénybevétele ráadásul rendkívül egyszerű, nem jár bürokratikus teherrel. Az adóhivatalnak a munkavállaló bejelentésére vonatkozó adatok a rendelkezésére állnak, ami alapján a foglalkoztatás kezdetét követő hónap 10-ig a hatóság igazolja, hogy jár a kedvezmény, így az igénybevétel lényegében automatikusan történik.
A hármas hatású intézkedéssel nemcsak a vállalkozások, hanem a munkavállalók és az egész nemzetgazdaság is nyerhet. A mellett, hogy az adókönnyítés egy fontos eleme a gazdaság újraindításának és Magyarország versenyképességének, további javításában is jelentős szerepe lehet, a vállalkozások 30 milliárd forintnyi adót spórolhatnak meg, és a munkájukat elvesztők is hamarabb kerülnek vissza a munkaerőpiacra.
Csökkenőben a munka közterhe
A koronavírus-válság ellenére folytatódó adócsökkentések során az Országgyűlés már tavasszal megszavazott egy lényeges, munkajövedelmeket érintő adókönnyítést, amely szerint 2022. július elsején újabb két százalékponttal csökken a munka közterhe. Megszűnik a másfél százalékos szakképzési hozzájárulás, emellett pedig fél százalékponttal mérséklődik a vállalkozások által fizetendő szociális hozzájárulási adó – idézte fel az államtitkár.
A munkaerőpiacon hátrányosabb helyzetben lévők foglalkoztatását segítő adókedvezmények mellett öt és fél év alatt csaknem a felére csökkent a munka közterhe, ami 2016. decemberében még 28,5 százalék volt, az jövő nyártól már csak 15 százalék lesz – összegezte Izer Norbert.
(MTI)
Vélemény, hozzászólás?