Januártól szigorodik a jogszabály, megszűnik a mérlegképes könyvelői távoktatás

2024-től módosul a mérlegképes könyvelő képzésre vonatkozó hatályos jogszabály, a kurzus hatósági képzéssé alakul át. Ugyan a pontos közlemény még nem jelent meg, azt már most is tudni: az eddig jól működő távoktatási rendszer januárral megszűnik, a helyére a jelenléti oktatás lép.

Bár a sima könyvelői pozíció is vonzó lehet, a mérlegképes könyvelői feladatkör ennél sokkal izgalmasabb és komplexebb. Ebben a szakmában a munkavégzés nem csupán a számok rögzítésével jár, hanem felelősséggel és alkotói szabadsággal is. A mérlegképes könyvelő feladata a vállalkozás mérlegének és eredménykimutatásainak elkészítése, és ő felel a külső és belső beszámolási rendszerért is.

Egyelőre elég az érettségi

Jelenleg a képzés előfeltétele a meglévő érettségi bizonyítvány. 2024-től azonban a szakmai előképzettség, például számviteli ügyintézői papír vagy közgazdász diploma megléte is előfeltétel lehet. „A jelenlegi keretek között rugalmasan, otthonról, zoom-órákon keresztül végezhető el több képzési helyen a tanfolyamot. 2024-től azonban ez változni fog: a jelenléti oktatás mellett személyesen kell majd megjelenni a modulzárókon és a vizsgákon is, ráadásul a képzés ára is érezhetően emelkedik majd a hatására” – árulta el Scherzer Marcell, a Stabil Tudás Zrt. vezérigazgatója.

Szigorodik a képzés

A Parlament elfogadta a T/4243 számú törvénytervezetet. Ennek értelmében a jelenleg érvényes képzési rendszerben várhatóan idén december 31-ig lehet már csak képzést indítani. A jogszabályváltozás előtt, azaz még az idei évben megkezdett képzésekre a jelenlegi szabályok maradnak érvényben. Épp ezért, ha már kacérkodtál a gondolattal, hogy könyvelő legyél, a tanfolyamot még idén érdemes elkezdeni!

Amióta a KATA-törvény megváltozott, még nagyobb hiány tapasztalható a piacon jó szakemberekből. Így ez a kurzus nemcsak tanulói, de munkáltatói oldalról is keresett és népszerű. Jellemzően 25 és 50 év között jelentkeznek rá a legtöbben”.

A jelenléti keretrendszerhez képest a távoktatás ugyanis hihetetlenül rugalmas: a zoom-előadásokat akármikor és korlátlan mennyiségben visszanézheti a tanuló.

Forrás: Stabil Tudás Zrt. sajtóanyaga

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

15 − hét =