Újabb megszorítás: 15 százalékos díj a SZÉP-kártyán éven túl parkoltatott pénzekre

A SZÉP-kártyára utalt, egy éven belül el nem költött összegek után 15 százalék díj felszámítására jogosítja fel a kártyakibocsátókat a Magyar Közlöny 162. számában kihirdetett, a Széchenyi Pihenő Kártya felhasználásának veszélyhelyzeti szabályairól szóló 381/2022. kormányrendelet.

A kormány tálalása szerint a SZÉP-kártya jelentős „adókedvezményt” biztosít: a kártyatulajdonosok 2023. május 31-éig 15 százalékkal több pénzt használhatnak fel vásárlásaik során, mert ezt követően a költések után már a „teljes adótartalmat” meg kell fizetni. Ezzel szemben viszont „nem osztogatnak, hanem fosztogatnak”, ugyanis a kormányrendeletben szó sincs adóról és adókedvezményről, mivel a szabályozás a kártyakibocsátó bank (pénzforgalmi szolgáltató) által felszámítható díj drasztikus emeléséről tartalmaz előírásokat.

Korábban a kártyakibocsátó bank (pénzforgalmi szolgáltató) a kártyán lévő, két évig el nem költött pénzre 3 százalék díjat számolhatott fel, azonban a járvány miatti veszélyhelyzet ideje alatt ezt a rendelkezést nem alkalmazhatta. Ugyanakkor a háború, illetve humanitárius katasztrófa kiváltotta veszélyhelyzet idején hatályba lépett új szabályozás szerint a pénzforgalmi szolgáltatók ismét szedhetnek sarcot, mégpedig a korábbi kétéves időszak és a 3 százalékos díj helyett, az egyetlen évet követően megmaradt pénz után annak 15 százalékát számolhatják fel.

A rendelkezések értelmében a pénzforgalmi szolgáltató a SZÉP-kártya-juttatásként átutalt, az utalást követő legalább 365 napos időszak alatt fel nem használt pénzeszköz erejéig és terhére egyszeri díjat számít fel március 20. és szeptember 20. napján. A díj mértéke a fel nem használt pénzeszköz 15 százaléka, de legalább 100 forint. Száz forintnál alacsonyabb összegű fel nem használt pénzösszeg esetén a díj összege megegyezik a fel nem használt összeggel.

A rendelkezést a 2022. október 15-ét követően jóváírt juttatásokra kell alkalmazni. A díj nem számítható fel azon pénzeszközre, amely után már számoltak fel ilyen díjat.

Átmeneti szabály, hogy a pénzforgalmi szolgáltató 2023. május 31. napján a 15 százalék díjat számítja fel a SZÉP-kártyához kapcsolódó fizetési számlára 2022. október 15. napjáig juttatásként átutalt és azon jóváírt, fel nem használt pénzeszközök erejéig és terhére (ami akár azt jelenti, hogy akkor is, ha már korábban a 3 százalékot levonta).

A pénzforgalmi szolgáltató a felszámított díj

– 50 százalékának megfelelő összeget a SZÉP-kártyával összefüggésben közvetlenül felmerülő működési költségeire és marketingköltségeire fordítja,

– 50 százalékának megfelelő összeget a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány részére ajánlja fel, és fizeti meg a díj felszámítását követő 10 napon belül.

Mindenesetre, az valóban „kedvezmény”-ként értékelhető, hogy a korábbi utalások elfekvő összegeit jövő év május 31-éig továbbra sem terheli díj, ha addig a kártyatulajdonos azokat elkölti. Fontos tudni, hogy 2022 végéig továbbra is átjárhatók az egyes alszámlák.

Forrás: adozona.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

2 + 7 =