Maradt az alapkamat

A monetáris tanács nem változtatott az alapkamat 0,9 százalékos szintjén és a kamatfolyosón sem – közölte a Magyar Nemzeti Bank. Az egynapos  jegybanki fedezett hitel kamatlába 0,9 százalék, az egynapos jegybanki betét kamata pedig – amelyet a szeptemberi ülésen csökkentettek legutóbb 10 bázisponttal – mínusz 0,15 százalék maradt.

(tovább…)

Reklámszatyrok: nincs változás

Mégsem emelkedik 2018-tól a reklámszatyrok és a reklámhordozó papírok termékdíja – döntött kedden a parlament a környezetvédelmi termékdíjról szóló törvény módosításakor. Az előterjesztésből az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának javaslatára kerültek ki a díjemelésre vonatkozó rendelkezések.

(tovább…)

Jön a nyugdíjprémium

Lesz nyugdíjprémium 2017 novemberében, s decemberben talán Erzsébet-utalvány is – derült ki a kormányinfon.  Novemberben egyösszegű korrekció jön a törvénynek megfelelően, emellett pedig nyugdíjprémium is lesz  – mondta el Lázár János. Arról is beszámolt: dolgoznak azon, hogy decemberben Erzsébet-utalványt is kaphassanak az érintettek, ez a következő hónapok gazdasági adatain múlik.

(tovább…)