Illetékmentesség a nyugdíjas szövetkezeteknek

Kósa Lajos (Fidesz) benyújtotta a parlamenthez a közérdekű nyugdíjas szövetkezetek cégbírósági eljárását illetékmentessé tevő javaslatát. Közérdekű nyugdíjas szövetkezet alapításakor jelenleg 100 ezer forint cégbejegyzésre irányuló eljárási illetéket kell fizetni.  A módosító javaslat kiterjesztené az illetékmentességet a törvény hatályba lépésekor folyamatban lévő eljárásokra is. Az állami adóhatóságnak a cégbíróság visszatérítésről szóló végzése alapján, a végzés közlésétől számított 30 napon belül, hivatalból vissza kellene térítenie a megfizetett illetéket.

A benyújtó a módosítást azzal indokolta, hogy a közérdekű nyugdíjas szövetkezet alapítására jogosultak főszabály szerint nyugdíjasok (de kizárólag természetes személyek) lehetnek, másrészt azzal, hogy a szociális szövetkezet, a korlátolt felelősségű társaság, az egyéni cég, a közkereseti társaság és a betéti társaság bejegyzésére irányuló eljárás is illetékmentes. A módosító javaslat a szövetkezetekről szóló törvényben jogtechnikai pontosításokat javasol.  A törvény elfogadása esetén a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

5 × 1 =