Reklámadó visszajár: mennyi és hogyan?

A reklámadó törvény módosítását elfogadta a parlament, az adókulcs a reklámközzétevők esetén 2017 júniusától 7,5 százalékra emelkedik. Az adóbevallást akkor is be kell adni, ha az adóteher visszafizetésre kerül, a túlfizetés felhasználásának módjáról pedig a cégek dönthetnek. Az adóhatóság a reklámadó-előlegről benyújtott bevallás alapján fogja előírni a befizetendő adóelőleget, így várhatóan sok cégnek ténylegesen kevesebb adót kell majd fizetnie 2017-ben, mint amit az adóelőlegről szóló bevallásban feltüntetett, ezért az adóhatóságtól kérniük kell a fizetendő adóelőleg módosítását.

Kit érint most a reklámadó változása? 

A változás a reklámközzétevőket érinti, a szabályváltozások többrétűek. A reklámközzétevők 100 millió forintos árbevétel határig 0, e fölött 5,3 százalékos kulccsal voltak kötelesek árbevételük után reklámadót fizetni, eddig. A bevételre számított progresszív adókulcsú adóztatást azonban az EU az európai szabályozással ellentétesnek minősítette, így mindenképpen szükség volt a hazai szabályozás módosítására. A Bizottság álláspontja szerint a sávos adókulcs alkalmazása nem elfogadható, Magyarországnak egységes kulcsot kell alkalmaznia, vagy el kell törölnie az adót. További követelményként fogalmazta meg a Bizottság, hogy a reklámadó kapcsán megvalósult tiltott állami támogatást vissza kell fizettetni a vállalkozásokkal.

A reklámmegrendelőknél nincs változás a reklámadó mértékében és a kötelezettségek teljesítésében, a reklámköltségeik után kötelesek továbbra is 5% adót fizetni.

A reklámközzétevőknek egységes reklámadó kulcs, mentességi határral

A Bizottság kimondta, hogy valamennyi reklámközzétevő egységes kulcs mellett adóztatandó – mégpedig a reklámadó bevezetésétől kezdődően -, ugyanakkor döntési szabadságot hagyott Magyarországnak arra, hogy ennek mértékét meghatározza. 

A most elfogadott törvénymódosítás a reklámközzétevők adózásának egységesítésére egy több lépcsős választ adott.  Visszamenőlegesen 2017. január 1.- május 31. között a reklámközzétevők által fizetendő reklámadó kulcsa 0 százalékra módosul a törvény hatályba lépését követően. 2017. június 1-től pedig a reklámközzétevők 7,5 százalékos adókulccsal adóznak.  

A 2017. május 31-ig lezárult – azaz a 2014, 2015, 2016-os – adóévekre megfizetett reklámadót a cégek adótúlfizetésként vehetik figyelembe. Illetve az ezekre az évekre még meg nem fizetett reklámadót nem kell megfizetniük. Ezzel az összetett lépéssel a módosításokat követően a reklámadó előírás lényegét tekintve megfeleltethető annak az Uniós elvárásnak, hogy a reklámközzétevők teljes köre egyenlő elbírálás alá essen. A törvénymódosítás nem feledkezett meg a 100 millió forintot el nem érő reklámközzétevőkről, ők de minimis támogatásnak minősülő adómentességet kapnak, ezzel megvalósul az EU által kért változtatás.

Mi lesz a túlfizetéssel? 

Az adófizetésre kötelezetteknek a szokásos három lépcsős – adómegállapítás, adóbevallás, és adómegfizetés – kötelezettséget kell teljesíteniük. A szabályváltozás az első két kötelezettség alól nem ad felmentést a reklámközzétevők számára, vagyis az adómegállapítást és az adóbevallást ezen évek tekintetében is meg kell tenniük, ha mindeddig nem került rá sor. 

A korábban megfizetett adót az adóhatóság a reklámközzétevők adófolyószámláján megjeleníti, ennek következtében a cégek a későbbiekben szabadon rendelkezhetnek az összeg felett. A cég a túlfizetés összegét az általános szabályok szerint kérheti kiutalni bankszámlájára, vagy átvezettetheti más adónemre, illetve az adott számlán tartva későbbi reklámadó kötelezettségével állíthatja szembe, így csökkentve esedékes befizetésének összegét. 

A reklámadó módosítása hatással van a társasági adóra is! 

A reklámadó megfizetését a reklámközzétevő cégek az adózás előtti eredmény terhére ráfordításként számolhatták el, érvényesíthették az éves társasági adóbevallásukban. 2017-ben a túlfizetésként jóváírásra kerülő eddig befizetett reklámadót, mint túlfizetést egyéb bevétel címen kell majd az érintett cégek könyveiben kimutatni.

A TAO kulcsok csökkentése miatt azonban a visszafizetett összegekre most egységesen 9 százalékos adóterhet kell megfizetniük a médiacégeknek, szemben a korábban hatályos 10, illetve 19 százalékkal. Így a korábbi ráfordításként elszámolt adó és a mostani jóváírás miatti adófizetési többlet pozitív szaldóval zárul a cégek számára.  Érdekességként azt is meg kell jegyezni, hogy azok a cégek, amelyek korábban magasabb kulccsal adóztak – 500 millió forintos TAO alap feletti cégek* – még jobb helyzetbe kerülnek, mint kisebb versenytársaik, amit az alábbi táblázattal lehet a legegyszerűbben szemléltetni.  

Adócsökkentés 2017-ben, adóemelkedés 2018-ban 

A 2017-ben a változások effektív adóteher csökkenést eredményeznek 2017-ben, mivel a módosítás évében az adókulcsemelés ellenére az éves átlagos adóterhelés 4,375% lesz. Továbbá a saját célú reklámkiadások után már nem kell reklámadót fizetniük a cégeknek. Fontos tisztában lenni azzal, hogy a módosítás nem érinti az adóelőleg megállapításával és megfizetésével kapcsolatos adókötelezettségeket! Az adóhatóság minden vállalkozás számára a reklámadó-előlegről benyújtott bevallásban szereplő összeget fogja  az esedékességi időpontokban (július 20. és október 20.) előírni. Mivel a 2017-es évben teljesítendő adóelőlegeket még a régi szabályok (éves 5,3%-os adókulcs, saját célú reklám közvetlen költségének hozzászámítása az adóalaphoz) szerint kellett kiszámítani, várhatóan sok cégnek kevesebb adót kell majd fizetnie 2017-ben, mint amit az adóelőlegről szóló bevallásban feltüntetett. Érdemes a vállalkozásoknak utána számolni, és ahol az eltérés jelentős mértékű, ott az adóhatóságtól kérni a fizetendő adóelőleg módosítását – emeli ki Fekete Zoltán Titusz. 2018-tól – a mentességi határ felett – az érvényes adókulcs 7,5%, amely már magasabb terhet fog jelenteni az érintett cégek számára. 

Forrás. ado.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenhat + négy =